2020/01/24

A Hunnia-ügy vádlottjai köszönetet mondanak az NJSZ-nek

Budaházy György és Dr. Gaudi Nagy Tamás a Fővárosi Ítélőtábla bejárata előtt a hatályon kívül helyező másodfokú döntés után.
 
Mi, a Hunnia-ügy vádlottjai ezúton is köszönjük a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagjainak, hogy végig - mind a mai napig - kiálltak és kiállnak értünk az ellenünk folyó igaztalan eljárás kapcsán és hogy védőkként is segítenek minket és kitartanak mellettünk.

Üdvözöljük a Nemzeti Jogvédő Szolgálat legújabb közleményét, mely ismét rámutat, hogy a 2010-ben beígért igazságtétel mind a mai napig elmaradt és ennek a mi most is tartó kálváriánk a legékesebb példája.

Üdvözöljük továbbá sorstársunk, Tóásó Előd ügyében történt pozitív fordulatot és felhívnánk a figyelmet, hogy még egy közép-amerikai - mondhatni harmadik világbeli - ország is be tudja látni, hogy bizonyos politikai büntetőügyek erőltetésével hibát követett el.

Megfontolásra ajánljuk itthoni vezetőinknek is a bolíviai belügyminiszter szavait:
"Fejezzük be ezt a showműsort, ezt az igazságtalanságot, ezt a komédiát, és lépjünk túl rajta."
és ugyanígy a bolíviai igazságügy miniszterét is:
"A 2009-ben indult eljárás tele volt hamis feltételezésekkel, és többször is megsértették a benne résztvevők emberi jogait."
Ezek a mondatok, akár a mi ügyünkről is szólhatnának!

A Hunnia-ügy vádlottjai

Március 9-én lesz a másodfokú döntés a Hunnia-ügyben

2023. március 9-én fog másodfokú határozatot hozni a Fővárosi Ítélőtábla a Hunnia-ügyben.