A Hunnia-ügy összefoglalója

A Hunnia-ügy

Magyarországon nincs nyugati értelemben vett igazi politikai baloldal. Itt a baloldal (Szocialista Párt) 1990-ben – az úgynevezett rendszerváltáskor – az addigi kommunista elnyomó rezsim embereiből jött létre. Az ugyanebben az időben alakult liberálisok (SZDSZ) is inkább ál-liberálisok voltak, számos vezető személyiségük szülei a legsötétebb kommunista elnyomó szervben (ÁVH) szolgáltak. Ezek a pártok alakítottak közösen kormányt 2002-ben egy néhány tized %-os választási győzelem után, amit körüllengett a választási csalás gyanúja. Első kormányfőjük, Medgyessy Péter kommunista ügynök volt 1990 előtt, a későbbi Gyurcsány Ferenc meg KISZ vezető.

2006 őszén szivárgott ki az úgynevezett „őszödi beszéd”, Gyurcsány Ferenc kormányfőnek egy 2006 májusában, pártja parlamenti frakciójának egy zártkörű gyűlésén elmondott beszéde, ahol nyíltan előadta, hogy az áprilisi választások előtt folyamatosan hazudtak a társadalomnak, hogy megnyerjék a választást, továbbá hogy 2002 és 2006 között a kormányuk lényegében nem csinált semmi érdemlegeset és az ország közel állt a csődhöz.

Az egyébként is feszült társadalmi helyzetben bombaként robbant ez a dolog. Óriási tüntetések kezdődtek, tömegek követelték az MSZP-SZDSZ kormány azonnali lemondását, ami egy ilyen helyzetben, egy normális demokratikus kultúrával rendelkező országban nyilván meg is történt volna, de a Gyurcsány-rezsim a hatalmának megőrzése érdekében inkább az erőszak eszközéhez nyúlt. Véres utcai összecsapások kezdődtek a rendőrség és a tüntetők között, tömegessé váltak a rendőri brutalitások, a törvénysértő eljárások. Mindezek 2006. október 23-án érték el a csúcspontjukat, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján ötven éve nem látott, hajnalig tartó súlyos utcai harcok és szabályos „rendőr-terror” folyt Budapest utcáin. Az év végére a társadalom túlnyomó többsége teljesen szembefordult a kormánnyal és párjaikkal. Innentől kezdve lényegében minden nemzeti ünnep vagy nagyobb utcai rendezvény alkalmával utcai összecsapások voltak a kormányt védő karhatalom és a kormány ellen tiltakozók között. A kormány a hatalmát valójában kizárólag a karhatalmi erőszak és fenyegetés eszközével tudta fenntartani egészen a következő választásokig.

Ezek az évek nem nevezhetők egy törvényes időszaknak Magyarország közelmúltbéli történetében, ezt 2010 után parlamenti bizottság is megállapította, sőt, jogászi vizsgálóbizottság azt is kimondta, hogy a rendőrség terrorcselekményeket követett el az emberek ellen 2006 őszén. Sajnos egy rosszul értelmezett „politikai megbékélés” céljával talán, de – 1990-hez hasonlóan – 2010 után sem történt meg az előző erőszak-rezsim politikai, rendőri, ügyészi, bírói felelőseinek a számonkérése.

Ebben a 2006 őszével kezdődő időszakban persze voltak a társadalom tagjai közt is olyanok, akik megtapasztalva a hatalmi erőszakot, nem elégedtek meg az utcai tiltakozással, hanem politikai ellenállóként kisebb akciókat hajtottak végre a hatalomhoz köthető személyek, szervezetek ellen. Ezek lényegében az ilyenek tulajdonában lévő ingatlanok ellen elkövetett, néhány tíz- vagy néhány százezer forintos rongálási cselekmények voltak. Az uralmát féltő szociál-liberális hatalom ezekre hisztérikusan reagált és a cselekményeket „terrorizmusnak” minősítette. Majd a tiltakozókkal való végleges leszámolás nyilvánvaló céljával, ezen rongálásos cselekmények egy jelentős részét, az utcai tiltakozóként 2002 óta közismert egyik vezető személyiség, Budaházy György elleni büntetőeljárásban egyesítette 2009-ben. Ez lett az egyértelműen a további tiltakozásoktól való elrettentést szolgáló Hunnia vagy Magyarok Nyilai ügy.

Az ügyet úgy építették föl, hogy egy rendőrségi ügynökként használt civil személy (aki a saját bevallása szerint komoly pénzért vállalta ezt a feladatot) közreműködésével letartóztattak néhány embert, akiknél robbantószerkezetet találtak, és meggyanúsították őket robbanóanyaggal való visszaéléssel. Majd az egyiküket – akinek négy gyereke volt és éppen útban volt az ötödik – a családjával addig zsarolták, amíg saját büntetlenségének fejében hajlandó lett terhelő vallomásokat tenni Budaházyra és további emberekre. Ezen vallomás alapján letartóztatták Budaházyt, majd további személyeket is, akik között megint sikerült egy embert találni, akit – az elsőhöz hasonlóan – zsarolással, fenyegetéssel és a büntetlenség lehetőségével kecsegtetve, cserébe újabb terhelő vallomások megtételére tudtak bírni. Végül lényegében ezen két vallomástevő vallomásainak segítségével összesen 16 embert tartóztattak le, gyanúsítottak meg terrorcselekmény elkövetésével, illetve még egy személy ellen, akit nem sikerült elfogjanak, nemzetközi körözést adtak ki.

A nyomozó hatóság a terhelő vallomások törvénytelen módon való megszerzésén túl is számos jogsértést követett el az eljárás alatt. Már az ügy megalapozása során rendőrségi ügynökként használt civil személy alkalmazása – akinek a tevékenysége abban merült ki, hogy egy, az utcai tiltakozásokkal szimpatizáló, hősködő ismerősét beszéltette, illetve egy minél durvább cselekmény elkövetésére provokálta, miközben ezeket a beszélgetéseket a rendőrség rögzítette – is jogsértő volt.

A házkutatásokat – a törvény irányadó előírásával szemben – szinte mindig az érintettek jelenléte nélkül végezték, holott erre majd minden esetben meg lett volna a lehetőség, de helyettük inkább valamely női hozzátartozót vagy riadt szomszédot használtak hitelesítő személynek. Így sem találtak túlnyomórészt semmi relevánsat. Azon házkutatás, és szemle alkalmával, ahol meg állítólagosan robbanóanyagot találtak, nem vettek viszont fel a helyszíneken semmilyen jegyzőkönyvet, ezen „megtalálások” valóságosságát nem hitelesítette sem elszenvedő személy, sem hatósági tanú, így ezeket csak a rendőrök állításai „bizonyítják”, ami így megint csak jogsértő.

A szakértői kirendelésekről – szintén a törvényi előírással ellentétesen – soha nem értesítették sem az érintett gyanúsítottakat, sem a védőiket, így azoknak nem volt lehetőségük kérdéseket feltenni a szakértőknek és a szakértői tevékenység irányát esetlegesen a védekezés irányába is kiterjeszteni. És mivel a szakértői vizsgálatok egy része megismételhetetlenné vált (pl. az állítólagosan talált robbanóanyagokat egy számos szempontból hiányos és ellentmondásos vizsgálat során – egyébként feleslegesen – mind elrobbantgatták), így a jogsértés orvosolhatatlanná is vált. Ugyanígy törvénytelenül nem értesítettek és biztosítottak részvételi lehetőséget soha semelyik terheltnek a különböző helyszíni szemlék során, az ilyen helyek megbolygatás előtti állapotáról több esetben semmilyen hiteles dokumentáció nem maradt fent.

Az első terhelő vallomásokat tévő személy összes gyanúsítottként tett vallomását megpróbálták eltüntetni. Miután a második terhelő vallomásokat tévő személy vallomásai is megszülettek, az első személy ellen megszüntették az eljárást, és immár tanúként új vallomásokat tetettek vele, hozzáigazítva azok tartalmát az eljárás akkori állásához. A bizonyíthatóan létező gyanúsítotti vallomásait csak a vádlottak és védőik határozott követelésére a bírósági eljárás során utólag adták át, de számos vallomása – köztük pl. egy egész napos helyszíni kihallgatás teljes anyaga – így is véglegesen eltűnt. A második terhelő vallomásokat tévő személyt egy olyan gyanúsítás alapján helyezték előzetes letartóztatásba, amelyre a teljes nyomozati anyagban egyetlen szó bizonyíték nincs. Ezen törvénysértő letartóztatás körülményei közt csikarták ki belőle a terhelő vallomásokat, melyeket ez a személy a nyomozás lezárása után vissza is vont és feljelentést tett – több más vádlottal együtt – kényszervallatás miatt a nyomozóhatóság több tagja ellen, valamint törvénysértő letartóztatása miatt az első- és másodfokú bírók és ügyészek ellen is, melyek kapcsán semmilyen eljárás nem indult, ezen feljelentéseket mondvacsinált indokokkal elutasították.

A lefoglalt számítástechnikai eszközök adattárolóit azok hiteles, bitazonos másolatainak elkészítése előtt, bizonyíthatóan bekapcsolta a rendőrség, azokban így utólag már emiatt meghatározhatatlan tevékenységeket végzett. A kirendelt számítástechnikai szakértő cég (amely nyilvános pénzügyi adatai és egyéb adatok alapján is láthatóan 2006 és 2010 közötti rendőrségi megbízásokra alakult és azokból élt) egyébként is teljes szimbiózisban működött a nyomozóhatósággal, annak tagjai ki-bejártak a szakértői laborba és ott dokumentálatlan, így ellenőrizhetetlen tevékenységeket folytattak. Ugyanígy bizonyítható volt a személyes kapcsolat a hemogenetikai szakértő és a vádat képviselő ügyész között.

Mindezeken túl még számos, a nyomozati iratokban említett vagy azokból kikövetkeztethetően létező bizonyítási anyag tűnt el a bírósági szak kezdetére, amik döntően a terheltek számára lettek volna fontosak. Ilyenek pl. a mobilszolgáltatók által biztosított híváslistákat tartalmazó eredeti adathordozók. Így a híváslistáknak csak egy, a nyomozóhatóság által egy könyvtárba összemásolt változata maradt meg, de pl. a terhelő vallomásokat tévő személyeknek bizonyos időszakokra vonatkozó híváslistái eltűntek (holott bizonyíthatóan léteztek) és az első terhelő vallomásokat tévő személy megmaradt híváslista részletéből is törlésre kerültek a cellainformációk, amik bizonyos állításai hitelességének az ellenőrzésére alkalmasak lettek volna. Tűntek el még térfigyelő- és biztonsági kamera felvételek és egyéb dokumentumok is.

Mindezen, a törvényességet is sokszor átlépő nyomozói „igyekezet” ellenére sem sikerült a vádiratban szereplő cselekvőségek kapcsán felmerült számos feloldhatatlan ellentmondás tisztázása az eljárás során. Ennek ellenére a bíróság a kétséget kizáró bizonyítottság hiányát figyelembe nem véve, az összes törvénysértő vádoldali bizonyítékot elfogadva, a terhelti oldal ellenbizonyításait semmibe véve, szakértői kirendelő indítványaikat rendre elutasítva, gyakorlatilag a vádirati tényállás átvételével a vádlottakra összesen 125 év fegyházbüntetést mért ki, a feltételes szabadulás lehetőségéből való kizárással, ami így kétségtelenül a politikai indíttatású koncepciós eljáráshoz méltó koncepciós ítélet.
Megemlítendő még, hogy a Strasbourgi Emberjogi Bíróság már Budaházy és a II. rendű vádlott esetében is elmarasztalta Magyarországot, mert a bírósági eljárás során sorozatosan indokolatlanul hosszabbítgatták meg az előzetes letartóztatásukat.