2016/10/22

A bizonyítottság (politikusi ingatlanok esetei 3. rész)



Szilvásy György nyaralójának megtámadása

időpont: 2008. szeptember 3. szerda 2:00 körül
cím: 8318 Lesencefalu, Kossuth utca 21.

2007 tavaszán a jobboldali médiumok részletesen foglalkoztak Szilvásy György Lesencefalun épülő „nyaraló komplexumával”. Ezt a nyaralót érte a támadás a fenti éjszakán.


Ezen ügy kapcsán mindenképpen szólni kell először arról, hogy az NNI 2008. július 23-án „internetes monitoring tevékenysége” során észleli a magyaroknyilai.info weboldal megjelenését, aminek a kezdőlapján olvasható, hogy az a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg hivatalos oldala. Említenek pár cselekményt, mint olyat, amiket ők követtek el, ezek: Csintalan Sándor megverése, a Hiller-Kóka házak- illetve a Broadway Jegyiroda megtámadása (itt meg kell jegyezni, hogy a Hiller-Kóka cselekményeket nem vállalta a Magyarok Nyilai, hanem egy aláírás nélküli közlemény jelent meg). Utalást tesznek az országgyűlési képviselőknek küldött porral töltött levelekre is (ezeket sem vállalta nyilvánosan eddig senki). És további cselekmények elkövetését helyezik kilátásba. Az oldalon fórum is üzemel, ahol válaszolnak az érdeklődők kérdéseire, felvetéseire.
Mindezek alapján az NNI megalapozottnak vélte, hogy valóban a Magyarok Nyila honlapja a magyaroknyilai.info.

2008. szeptember 3-án a Szilvásy nyaraló környékének lakói, sőt, még a szomszéd településen lakók egy része is nagy erejű robbanás hangjára ébredt. A szomszédok jelentős benzinszagot is éreztek a robbanás után és azt tapasztalták, hogy Szilvásyék kertjében világítanak a kerti lámpák.

A helyszínen idegen személyeket senki nem látott.

Az egyik szomszéd a robbanás után hallotta, hogy kb. a Szilvásy birtok mögüli részről egy motorkerékpár (biztos volt benne, hogy nem autó) indul és megy el a Várvölgy felé vezető úton.

A robbanás a ház bejárati ajtajának közelében történhetett, mert az jelentősen megrongálódott és a mögötte lévő előszobarész is károsodott, még az onnan nyíló fürdőszoba kádja is tele volt odarepült maradványokkal.

A rendőrségi helyszínelők szinte négyzetcentiméterenként átkutatták a helyszínt. Megtalálták egy 4 cm-es kék kupak és egy átlátszó flakon maradványait, melyekből feltételezhető, hogy az egy 5 literes ioncserélt vizes flakon lehetett. Semmiféle robbanószerkezet darabot nem találtak, sem robbanóanyag nyomát. Mindössze a ház fürdőszobájának kádjában talált kis fémdarabról feltételezték, hogy az talán egy gyutacsnak a része lehet, de ez elég komolytalannak tűnik és robbanóanyag nyomát azon sem lehetett kimutatni. A szakértők a robbanás epicentrumában lévő lábtörlő maradványaiból kizárólag benzin jelenlétét mutatták ki. Mindezek alapján benzin kiterjedéses térrobbanását állapították meg, amit akár véletlenek összjátéka is előidézhetett.

Egy szakértőnek volt még egy olyan feltételezése, hogy az elkövetők a robbanószerkezet dirib-darabjait a robbanás után esetleg összeszedegették, de ez elég életszerűtlen, főleg éjszaka úgy, hogy még sietni is kell, és ez esetben is maradnia kellene robbanóanyag nyomoknak.

A nyaraló kertjének kerítéskapu előtti területén találtak még egy állati csontot is. Ennek szerepét nem sikerült tisztázni.

A helyszínelők a birtok Várvölgy felé vezető útra néző hátsó kapuja mellett, kívülről nézve balra, egy helyen a kerítésfonaton letaposás helyét fedezték fel, mintha ott rálépett volna valaki.

Egyik szomszéd a cselekmény előtt két héttel augusztus 21-én 2:30 körül találkozott két csuklyás egyénnel a Szilvásy nyaraló előtt, akiket kikergetett a faluból. Először elmentek egymás mellett, akkor a két személy mielőtt mellé ért, levették a fejükön lévő símaszkot még köszöntek is neki, majd eltűntek egy parkoló busz mögött. Aztán kis idő múlva a Szilvásy nyaraló kapuja előtt állt az egyik, és amikor ugyanaz a szomszéd – kijőve az utcára – rárivallt, a másik akkor ugrott le a kapu tetejéről, mindkettőn megint símaszk volt. Ez után kifutottak a faluba vezető egyetlen aszfaltos úton (Lesencefalu egy zsákfalu) nyomukban a szomszéddal, aki nem érte utol őket. A szomszéd személyleírása alapján 22-28 év körüliek voltak, nem voltak sportos, gyúrós alkatúak, kb. 70 kg-osak és 170-180 cm magasak lehettek mindketten. Egyiküknek rövid sötét, 1-2 cm-es, a másiknak 10 cm-es sötétbarna haja volt. Nem kopaszodott egyikük sem Az nem derült ki, hogy ez a két egyén a későbbi robbantás elkövetőivel azonos volt-e, de a hatóság feltételezte ezt.
Valamilyen konkrétan az elkövető/k személyéhez köthető nyom a helyszínről nem került elő.

2008. szeptember 4-én este megjelent egy a Magyarok Nyilai által aláírt internetes közlemény, melyben magukra vállalják a cselekményt. A robbantás okaként a magyaroknyilai.info weboldal szerintük titkosszolgálati adatgyűjtést célzó működtetésére utalnak a közleményben. 
A közleményhez mellékeltek egy hangfelvételt is, amin egy durranás hangja hallható. A hangszakértő a nyomozás során valószínűbbnek tartotta, hogy ez egy pisztoly elsütésének a hangja, minthogy egy robbanásé.
Ezzel kapcsolatban a következők merülnek fel: Ha a titkosszolgálat Magyarok Nyilai néven kommunikál az Interneten egyszer, akkor miért ne kommunikálhatna máskor is így? De akárki is áll a magyaroknyilai.info mögött, eszerint egymástól különböző csoportok is használják ugyanezt a megnevezést, vagyis nem feltétlenül ugyanazokat kell keresni minden ilyen aláírású közlemény mögött. Az is lehet, hogy magyaroknyilai.info-t létrehozók biztonsági rést találtak a honlapon és jobbnak látták megszüntetni és elterelni róla mindenki figyelmét ezzel a cselekménnyel és közleménnyel, és persze ez utóbbi esetben sem tudható, hogy az egész valamiféle civilek vagy a titkosszolgálat akciója volt. És mivel a hangfelvételen hallható is valószínűbb, hogy nem robbanás hangja, így akár az elkövetőktől teljesen független személyek is lehettek a közlemény kiadói (ez még akkor is így lenne, ha a hang egy robbanás hangja lenne biztosan, mert még ekkor sem lehetne tudni, hogy milyen robbanásé).
Továbbá a közlemény elején Szilvásy Györgyöt "disznószeműnek" szólítják. A rendőrség utánament ennek az egyáltalán nem általános megnevezésnek és azt találta, hogy az origo.blogter.hu honlapon fellelhető "Egy éve nincs meg a Teve utcai lövöldöző" című cikkhez kapcsolódó kommentárok közt lelhető fel ez a megnevezés Szilvásyra az egyik hozzászólónál és egy erre reagáló másik hozzászólónál. A cikk és a hozzászólások 2008. februári, azaz több, mint fél évvel megelőzik a közleményt, vagyis ezek a személyek nem a közleményből vették Szilvásyra ezt a megnevezést. Az egyik felhasználóhoz kapcsolódó IP címet használó személyek listáját sikerült beszerezni (ezek között a vádlotti körből senki nem szerepel), de annak már nincs nyoma a nyomozati anyagban, hogy mit kezdtek ezzel, pedig igen releváns lehetne a közlemény kiadója kinyomozásának szempontjából.

A cselekmény kapcsán 269.000 Ft rongálási kár keletkezett, amit a szakértő főleg Szilvásy utólagos elmondása alapján állapított meg.

a flakon maradványai
a fürdőkádban lévő fémdarab

A vádirat Budaházy György I. rendű, valamint a III. és IX. rendű vádlottakat határozza meg elkövetőkként, és kijelenti, hogy Budaházy a robbantáshoz "ismeretlen forrásból ismeretlen összetételű robbanóképes anyagot szerzett be" .
A 2008. augusztus 20-án símaszkosokat kergető szomszéd a vádlottakban nem ismerte fel a két akkori személyt.

A bizonyítékok itt is csak állítások.
Ez esetben is S. József Benkő Györgynek folytatott menőzése adja az alaptörténetet. A hangfelvételeken azzal hősködik, hogy ők robbantottak Szilvásy nyaralójánál (és hogy ez mennyire hősködés, azt jól mutatja, hogy úgy fogalmaz, hogy "kenegeti a máját" ez a cselekmény), időzítővel működésbe hozott C4-es robbanóanyaggal, ami nem házilagosan csinált időzítő volt, hanem készen, Szerbiából a C4-gyel együtt lett véve. Egy másik, későbbi beszélgetésben már "Horvátországból jött" a C4-es. Már itt megbukik a hasalás, hisz ugye a helyszínen semmiféle a robbanásban résztvevő szerkezet darabjait nem találták meg, és C4 (vagy másféle) robbanóanyag nyomát sem.
A cselekmény indokaként a robbantás után megjelent elvállaló közleményben foglaltat adja elő oly módon, hogy meglátták az Interneten a Magyarok Nyilai oldalát és feltételezték, hogy azt az NBH csinálta és ezzel akarnak lépre csalni embereket, ezért ezzel az akcióval akarták nyomatékosan jelezni mindenkinek, hogy az nem az ő honlapjuk.
Előadja, hogy háromszor voltak lent ebben a Balatonhoz közeli zsákfaluban feltérképezni a helyszínt meg a környéket, hogy a házat egy "három méteres kőfal" veszi körbe, amin nem lehet belátni. A "több, mint kétméteres téglafallal körbevett erődítmény” meghatározás megjelent anno a sajtóban is Szilvásy nyaraló ingatlanáról, de aki ismeri a helyszínt, az azt is tudja, hogy a kerítést alkotó téglák hézagosan vannak rakva, féltéglányi lyukakkal, amik között simán be lehet kukucskálni, és már a ház ablaki is a kerítés fölé emelkednek.
Azt is előadja, hogy augusztus 20-án mentek le először úgy, hogy robbantanak, ekkor négyen voltak, amiből egy embert a szomszéd faluba hagytak a kocsival, amihez a robbantás után a "hegyeken át turista útvonalakon" jutottak vissza. Egy másik "srácot otthagytak a kézigránáttal meg a pisztollyal az út szélén, a bekötőútnál" és ketten mentek a házhoz. Útközben összefutottak egy biciklissel, aki ugyan látta őket csuklyában, de szó nélkül elment mellettük, mindenesetre emiatt elbújva várakoztak egy kicsit, majd odamentek a Szilvásy kerítéséhez, ahol Charlie (ezt a nevet mondja, viszont ilyen becenevű vádlott nincs az ügyben) átmászott és "letette a motyót". Aztán visszamentek a "fedezethez" és várták a robbanást, de az nem jött, ezért visszamentek, újra bemászott a társa és elhozták a "motyót". Végül úgy jöttek el, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy ott jártak. A robbanás pedig valami "technikai probléma" miatt nem következett be, mikor Benkő rákérdez, hogy az időzítővel volt-e baj, akkor ezt jóváhagyja.
A sztorija ellenmondásban van a faluban lakó azon személy vallomásával, aki azon az éjjelen két csuklyás alakot látott a Szilvásy nyaraló kerítésénél és kikergette őket a faluból (bicikli nem volt nála). Mivel a két csuklyás alak két héttel a robbantás előtt való elzavarása megjelent a sajtóban, ezért valószínű, hogy S. József ezt az infót színezte át a Benkőnek előadott meséjében.
Végül előadja, hogy másodszorra visszamentek és akkor ugyanezzel a menetrenddel csinálva már sikerült a robbantás, aminek a hangját egy MP3-assal felvettek. A sztori végére a "Szerbiából vett" időzítő már "porcelánból" készült "házi készítésű" lett (itt megjegyzendő, hogy porcelán darabokat se találtak a helyszínelők).

Ez is igen fontos cselekmény lehetett a nyomozóhatóság számára, mert ezt Soóssal is bevallatták. Mivel a vádlotti körhöz minél jobban való hozzákapcsolás érdekében - az egyébként nem hiteles forrásból származó - különböző találkozókat megbeszélő e-mailek mentén kívánták felépíteni a történetet, ezért Soósnál a cselekmény indítékává az vált, hogy a médiában látták a Szilvásy nyaralójáról szóló tudósításokat, ahonnan elzavartak két riportert, akik le akarták filmezni a házat ezért ők is elhatározták, hogy ott valami akciót csinálnak, aminek érdekében 2008. nyár elején, június 4-én lementek oda ő és a XVI. rendű vádlott felderíteni. 
Ezzel máris ellenmondásba kerül Soós előadása két dologgal. Az egyik, hogy a médiában 2007 tavaszán volt téma Szilvásy nyaralója, amikor még Budaházy és Toroczkai a Hunnia mozgalmat sem hirdette meg, 2008-ban már nem volt róla szó. A másik a közlemény szövege és S. József előadása, amik szerint a magyaroknyilai.info felfedezése indított el mindent, ami viszont csak nyár közepén, legkorábban júliusban lehetett. Egyébként is rendkívül furcsa, hogy a magát a cselekmény egész folyamatában résztvevőként meghatározó Soós, egyszer meg sem említi vallomásaiban a magyaroknyilai.info dolgot.
A sztorija - melyben ő itt is a sofőr szerepét játssza - részletei tekintetében aztán számtalan ellentmondásba bonyolódnak a vallomásai. Már annak vonatkozásában pl., hogy pontosan milyen úton is mentek le Lesencefaluba. 
Az akció előtti "beöltözés" helyszínét legalább 3-4 féle helyre teszi. 
Előadja, hogy az első éles akció előtt volt egy "próbarobbantás" Százhalombatta környékén, de mikor kiviszik helyszíni kihallgatásra, akkor nem tudja a konkrét helyet megmutatni. Ráadásul ennek a reggeltől kezdődő helyszíni kihallgatásnak, ami nemcsak az állítólagos próbarobbantás helyszínére, hanem a lesencefalui akció egyéb előadott helyszíneire is kiterjedt, és az ezt követő estig tartó jegyzőkönyv felvételnek minden dokumentuma eltűnt! Se egy oldal irat, se egy percnyi hang vagy videofelvétel nem található a nyomozati iratok közt. A vádlottak Soós ügyvédjének az ügyvédi díj elszámolási számlájából jöttek rá, hogy volt egy ilyen egész napos kihallgatás, amit így végül kéntelen-kelletlen Soós is bevallott a bírósági tárgyaláson. Sőt, azt is bevallotta kérdések hatására, hogy az állítólagos "beöltözés" helyszínének végül kikiáltott helyen - mivel olyat is vallott, hogy S. József ott "rossz lőszereket" dobott el - fémdetektoros keresést is folytattak eredménytelenül, viszont ennek a dokumentációja is eltűnt. Úgy látszik a vallomásban előadottak helyszíni megerősítő akciója nem sikerülhetett valami jól a nyomozóhatóság számára, így jobbnak látták inkább meg nem történté tenni a dolgot, de lebuktak.
Soós a robbanóanyag típusát már nem nevezi meg, csak valami "masszaszerű anyag"-ot mond, viszont az időzítő használatot ő is megerősíti. 
Első vallomásában még nem szerepel benzines flakon, de később "eszébe jut", hogy az is volt a "robbanóanyaghoz erősítve".
Előadja, hogy ehhez az akcióhoz neki kellett venni egy "három színben világító zseblámpát" (azt nem tudja megmondani, hogy erre miért volt szükség), ami nála maradt az akció után és azt át is adta a hatóságnak, mint tárgyi bizonyítékot. Csakhogy mikor a bíróságon ezt a valóságban megnézték, kiderült, hogy egy teljesen közönséges egyszínű, sárga fényű katonai elemlámpa. Vagyis ez a tárgyi bizonyítéka egy hamisítvány!
Állítása szerint, a robbanást távolról figyelték, ahonnan egy "régebbi fajta videokamerával" felvette azt a III. rendű vádlott. Ez ugye ellentmondásban van S. József MP3 előadásával és hát ilyen videofelvétel sem került elő sehonnan, de még "régebbi fajta videokamera" se. Egy a III. rendű vádlotténak titulált pendriveon állítólag volt egy hangfájl, ami a cselekménnyel kapcsolatos internetes közlemény mellékleteként szereplő hangfájllal azonos hangeseményt tartalmazott, csak más fájlformátumban, de az a szakértő szerint is lehetett a megjelent fájl puszta átkonvertált változata is, meg egyébként se valószínű, hogy az egy robbanás hangja ugye.
A sikeres akcióból kihagyja S. Józsefet, mint elkövetőt (őt csak a sikertelen akciónál nevezi meg résztvevőként, aminek az időpontját egyébként össze-vissza helyezi, augusztus 20-át sose mond), és a helyére Budaházy Györgyöt teszi (ebbe nyilván őt is bele akarták húzni). Ezzel ellentmondásban van S. József hangfelvételen szereplő előadásával, mely szerint ő ott volt a robbantásnál. 
Itt már a "szomszéd faluban való várakozás" is hiányzik, hanem csak egy faluhoz közeli dombon várakozik, nyilván azért, mert akkor nem állíthatná, hogy látta, amint a robbanást felveszi a III. rendű vádlott.
Az akció utáni menekülésre olyan útvonalat határoz meg, ami mentén lakók állították, hogy ott autó nem haladt el a robbanás után.
Előadja, hogy Lesencefalutól eltávolodva megálltak elégetni pár dolgot (hogy mit, abban is önellentmondásban van), amit a cselekményhez használtak, de ennek a helyszínét se tudta meghatározni végül.
Állítja, hogy a 8-as úton Jánosháza és Devecser között hazafelé menet megálltak és ő bement egy benzinkútra vásárolni, de Jánosháza és Devecser között nincs és nem is volt akkor se benzinkút, ráadásul semmilyen benzinkútról nem került elő ezen állítását alátámasztandó semmi nyom, pedig rengeteg benzinkútról begyűjtött a rendőrség adatokat.
Többszörös önellentmondásba keveredik, hogy melyik lesencefalui útról mikor értek vissza és ki, hol szállt ki a kocsiból.
És még hosszan sorolható lenne a részletekben való önellentmondásainak sora.

Mindezek és annak ellenére is, hogy a szakértő egyértelműen megmondta a bírósági tárgyaláson, hogy időzítő biztos, hogy nem robbant fel a szerkezettel együtt, legfeljebb azt tudja elképzelni, hogy a kapun kívülre kivezetett vezetékkel onnan indították be a robbantást, ami szintén teljesen ellentmondásban van mind S. József, mind Soós állításaival, a bíróság ezt a nyilvánvaló hazudozásokból felépített mesét fogadta el történeti tényállásként.
Még abszurdabb ez a 2009. szeptember 24-i Teréz körúti robbantásról szóló azon hír függvényében, hogy ott a robbanószerkezet elektronikájának maradványaiból még azt is meg tudták mondani, hogy milyen típusú elektronika volt és honnan rendelték, pedig ott se volt kisebb pusztítás, mint a Szilvásy nyaraló ajtajánál, sőt. Ez is a történeti tényállás valótlanságát támasztja alá.

F. R. Zoltán visszavont nyomozati vallomásában már mindössze csak annyi szerepel erről a cselekményről, hogy Budaházy tervezte meg és ő úgy hallotta a XIII. rendű vádlottól - akinek semmi köze semmilyen elmondás alapján se ehhez a cselekményhez, de F. R. Zoltán vallomásaiban ez egy sablon, hogy ő tőle hall dolgokat (pl. 2008. február 8. Sarud), - hogy Budaházy is benne volt, de mást nem tud. Nyilván már nem lett volna szerencsés további ellentmondásokkal az eddigieket megfejelni, ezért lett csak ennyi.
A bíróságon aztán elmondta F. R. Zoltán vádlott, hogy ezek a nyomozati állításai is csak kitalációk voltak, amik a "nyomozók és az ő kooperálásának" szüleményei, mert valójában nem tud erről a cselekményről se semmit. 

Megemlítendő még, hogy 2009. júliusában az USA-nak küldött jogsegély kérelemre kapott válasz alapján a magyaroknyilai.info domain név beregisztrálója (aki egyébként a .com és .org végződésű változatokat is beregisztrálta ugyanakkor) is megállapítást nyer névvel, lakcímmel, telefonszámmal, de az NNI elegánsan kijelenti róla, hogy „a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg tagságához nem köthető”. És ennyi! 2008-ban még egyértelmű volt a nyomozóknak, hogy a weboldalt a Magyarok Nyilai hozta létre. Most, hogy eddigre már kikiáltottak valakiket Magyarok Nyilainak, már nem egyértelmű.
Viszont ez a megállapítás azt támasztja akkor alá, hogy az Interneten Magyarok Nyilaiként kommunikálók, nem feltétlenül kapcsolhatók össze egymással.

Keress minket az Igazságtalan a Budaházy-ítélet facebook oldalunkon is.

Március 9-én lesz a másodfokú döntés a Hunnia-ügyben

2023. március 9-én fog másodfokú határozatot hozni a Fővárosi Ítélőtábla a Hunnia-ügyben.