A Hunnia-ügy III. rendű vádlottjának beszámolója a közelmúltban történt fejleményekről
A közelmúltban két hírértékű fejlemény is történt a Budaházy György és 16 vádlottársa ellen – immáron több, mint 8 éve – terrorcselekmény bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben, amelyről mindez idáig még sehol sem adtak hírt, ezért – az ügy III. rendű vádlottjaként – az alábbiakban beszámolok ezekről Önöknek és megosztom az ezzel kapcsolatos gondolataimat.
Az egyik fejlemény, hogy 2017. június 30-i keltezéssel (de a borítékon látható postai bélyegző tanúsága szerint augusztus 1-i feladással) elkészült a Fővárosi Fellebviteli Főügyészség dr. Ihász Sándor főügyésze által jegyzett fellebbezése a ránk elsőfokon mintegy 125 év fegyházat kiszabó elsőfokú ítélettel szemben.
Ahhoz képest, hogy egyrészt ezt a drákói ítéletet a 2016. augusztus 30-án történt szóbeli kihirdetését követően több, a Fidesz-KDNP kormánypárthoz köthető, nagy tekintélyű személy is helytelenítette, köztük országgyűlési képviselők is, másrészt pedig figyelemmel arra a közismert tényre, miszerint – miközben a bíróságok állítólag a mindenkori kormányoktól függetlenül működnek –, az ügyészség – a kormány által kinevezett főügyész személye által – lényegében az irányításuk alatt áll, megdöbbentőnek és felháborítónak találom, hogy az ügyészség, abszurd módon, továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a bíróság másodfokon is terrorcselekményként értékelje a terhünkre rótt cselekményeket. Azt pedig, hogy valamennyiünkre még ennél is súlyosabb büntetés kiszabását indítványozza, az arcátlanság netovábbjának tartom.
Ahhoz képest, hogy egyrészt ezt a drákói ítéletet a 2016. augusztus 30-án történt szóbeli kihirdetését követően több, a Fidesz-KDNP kormánypárthoz köthető, nagy tekintélyű személy is helytelenítette, köztük országgyűlési képviselők is, másrészt pedig figyelemmel arra a közismert tényre, miszerint – miközben a bíróságok állítólag a mindenkori kormányoktól függetlenül működnek –, az ügyészség – a kormány által kinevezett főügyész személye által – lényegében az irányításuk alatt áll, megdöbbentőnek és felháborítónak találom, hogy az ügyészség, abszurd módon, továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a bíróság másodfokon is terrorcselekményként értékelje a terhünkre rótt cselekményeket. Azt pedig, hogy valamennyiünkre még ennél is súlyosabb büntetés kiszabását indítványozza, az arcátlanság netovábbjának tartom.
A védőbeszédemben annak idején utaltam a Demokratában 2010. november 3-án megjelent „Terror lent és fent” című írásra, amelyben – többek között – ez állt:
„Különbséget lehet tenni a társadalom szintjén kialakuló és az államélet irányítási szintjén jelentkező terror között. Terror lent és fent: az előbbi a hagyományos értelemben vett terrorizmussal, az utóbbi az állami terrorizmussal azonosítható. A szakirodalomban sok olyan vélemény olvasható, amely szerint a legkorábbi és egyben legveszélyesebb formája a terrorizmusnak az állami, vagy más néven „kormányzati terror”, amikor is az erőszak alkalmazása állami keretek között marad, és a közhatalmi szervek közreműködésével jut el az állampolgárok szintjére. Álláspontom szerint a Btk. 261. § (1) bekezdésének b) pontjába ütköző terrorcselekmény bűntettének minősíthető nemcsak a hagyományos, de az állami terrorizmus is. Ha a személyek elleni erőszakos bűncselekményeket akár társadalmi szinten akár az államélet irányítási szintjén, abból a célból követik el, hogy a lakosságot megfélemlítsék, akkor terrorcselekmény bűntettének megalapozott gyanúja miatt kell a nyomozást elrendelni és nem pedig egyedi esetenként kezelt bántalmazások ügyében. Nem sok kisebb-nagyobb bűncselekményről van szó, hanem egyetlen nagyról, az egyik legsúlyosabbról: a terrorcselekmény bűntettéről. Amíg a 2006. őszi események büntetőjogi megítélése nem változik meg, addig nem várható a volt miniszterelnök és a rendőri vezetők bíróság elé állítása.” (A szerző: Dr. Róth Miklós, a Független Jogász Fórum akkori alelnöke)
Ugyancsak hivatkoztam a Dr. Balsai István miniszterelnöki megbízott – egyébként a kormány felkérésére készített – jelentésére, amely külön fejezetben, (a 117. oldaltól kezdődően) foglalkozott a terrorcselekmény megvalósulásának lehetőségével és az alábbi megállapítást tette:
„Mivel a bűncselekmény elkövetésének lehetősége fennáll, azért álláspontom szerint a jelentésben felsorolt bűncselekmények vizsgálata miatt indult nyomozásban a terrorcselekmény esetleges megvalósulását is indokolt vizsgálni.”
Tudomásom szerint ezt a jelentést az Országgyűlés elfogadta, ám az ügyészség mégsem vizsgálta egyetlen esetben sem a terrorcselekmény esetleges megvalósulásának lehetőségét. Mégsem állították eme mulasztás miatt az országházi szőnyeg szélére a legfőbb ügyész urat, holott szerintem erre törvényes lehetőségük és ugyanakkor erkölcsi kötelességük lett volna.
Említésre méltó, hogy a másodfokú tanács szerint éppen az alábbi alkotmányos követelmény nem teljesülése miatt fordult az Alkotmánybíróságoz és függesztette fel az eljárást:
„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.” (Alaptörvény, XXVIII. cikk (1) bekezdés)
Groteszk módon éppen emiatt – az állásfoglalás igénylésével együtt járó felfüggesztésből kifolyólag – még kevésbé lesz "ésszerű határidőn belül" elbírálva az ellenünk emelt vád. Adódik a kérdés, hogy ezen újabb időmúlás miatt kiket fog terhelni a felelősség, amennyiben bebizonyosodik, hogy az alkotmánybírósági megkeresésben támadott Be. módosítás valóban Alaptörvény-ellenes? Szerintem – ebben az esetben is – a kormányt, illetve az Országgyűlést.
Véleményem szerint a 2010-es választásokat követően széleskörű társadalmi igény volt arra vonatkozóan, hogy az előző kormányzat gaztetteinek felelősei elszámoltatásra kerüljenek, továbbá a 2006-os események áldozatai, akik döntően az előző kormányzattal szembeni fellépésük folytán kerültek áldozati szerepkörbe, jóvátételben legyenek részesítve. Erre vonatkozóan a választásokat megelőzően a Fidesz-KDNP ígéretet is tett.
Azt gondolom, hogy – immár második kormányzati ciklusuk vége felé közeledve – kellő alappal kifogásolható, hogy ezeket a feladatokat nem megfelelően oldották meg. Adósok maradtak ezeknek az ügyeknek a megnyugtató rendezésével. Szerintem még maga a kormány sem érzi úgy, hogy e téren van mire büszkének lennie. A Sukoró-ügy közelmúltbeli jogerős befejezését követően igyekeztek ugyan ebben a "Na ugye!" szerepben tetszelegni, de – túl azon, hogy Császy úr közlései alapján, azt az ügyet sem tudta a magyar igazságszolgáltatás kifogásolhatatlan szakmai színvonalon végigvinni – az emberekben összességében és – Gyurcsány vád alá helyezésének elmaradása miatt – ebben a konkrét ügyben is a hiányérzet kerekedik felül, s alighanem azt kérdezik magukban a kormánytól: "Elszámoltatás és igazságtétel terén tényleg csak ennyire voltatok képesek?"
Reményeim szerint a kérdés még nyitott, hiszen a Budaházy-ügyben folyamatban lévő önkormányzati és civil amnesztia kezdeményezés kormányzat általi felvállalásával és teljesítésével még számottevően szépíthető az eredmény.
Adja az Isten, hogy így legyen!
Végezetül, de nem utolsó sorban – a vádlottársaim nevében is – szeretnék hálás köszönetet mondani mindenkinek, aki anyagi-, vagy egyéb jellegű támogatásával segít átvészelni ezt a kétségkívül nehéz időszakát életünknek!
Isten fizesse jóságukat és segítségüket!
Nemzettestvéri üdvözlettel:
Szász Endre István
<endre@liszko.hu>
„Különbséget lehet tenni a társadalom szintjén kialakuló és az államélet irányítási szintjén jelentkező terror között. Terror lent és fent: az előbbi a hagyományos értelemben vett terrorizmussal, az utóbbi az állami terrorizmussal azonosítható. A szakirodalomban sok olyan vélemény olvasható, amely szerint a legkorábbi és egyben legveszélyesebb formája a terrorizmusnak az állami, vagy más néven „kormányzati terror”, amikor is az erőszak alkalmazása állami keretek között marad, és a közhatalmi szervek közreműködésével jut el az állampolgárok szintjére. Álláspontom szerint a Btk. 261. § (1) bekezdésének b) pontjába ütköző terrorcselekmény bűntettének minősíthető nemcsak a hagyományos, de az állami terrorizmus is. Ha a személyek elleni erőszakos bűncselekményeket akár társadalmi szinten akár az államélet irányítási szintjén, abból a célból követik el, hogy a lakosságot megfélemlítsék, akkor terrorcselekmény bűntettének megalapozott gyanúja miatt kell a nyomozást elrendelni és nem pedig egyedi esetenként kezelt bántalmazások ügyében. Nem sok kisebb-nagyobb bűncselekményről van szó, hanem egyetlen nagyról, az egyik legsúlyosabbról: a terrorcselekmény bűntettéről. Amíg a 2006. őszi események büntetőjogi megítélése nem változik meg, addig nem várható a volt miniszterelnök és a rendőri vezetők bíróság elé állítása.” (A szerző: Dr. Róth Miklós, a Független Jogász Fórum akkori alelnöke)
Ugyancsak hivatkoztam a Dr. Balsai István miniszterelnöki megbízott – egyébként a kormány felkérésére készített – jelentésére, amely külön fejezetben, (a 117. oldaltól kezdődően) foglalkozott a terrorcselekmény megvalósulásának lehetőségével és az alábbi megállapítást tette:
„Mivel a bűncselekmény elkövetésének lehetősége fennáll, azért álláspontom szerint a jelentésben felsorolt bűncselekmények vizsgálata miatt indult nyomozásban a terrorcselekmény esetleges megvalósulását is indokolt vizsgálni.”
Tudomásom szerint ezt a jelentést az Országgyűlés elfogadta, ám az ügyészség mégsem vizsgálta egyetlen esetben sem a terrorcselekmény esetleges megvalósulásának lehetőségét. Mégsem állították eme mulasztás miatt az országházi szőnyeg szélére a legfőbb ügyész urat, holott szerintem erre törvényes lehetőségük és ugyanakkor erkölcsi kötelességük lett volna.
A fentebb már említett, Dr. Róth Miklós által írt cikkre való hivatkozással Bencsik András is írt egy cikket a Demokratában, „A Budaházy-jelenség” címmel, amelyben a következő megállapításra jutott:
„A terrorizmus terrorizmus, teljesen mindegy, hogy a szélsőbal vagy a szélsőjobb ágyában fogant. Mindegy, hogy fentről, az állami szférából támad, vagy lentről, álarcos suhancok képében.”
Miért emlegettem fel mindezt? Mert súlyos igazságtalanságnak tartom, hogy egyfelől lényegében konszenzus alakul ki abban, hogy mind az állami, mind pedig az ez ellen fogant erőszak elítélendő és súlyosan büntetendő, de végül valahogy mégiscsak kizárólag az állami terrorral szembeni ellenállókon csattan az ostor. Nem is csak egyszerű ejnye-bejnye, hanem évtizedes meghurcoltatást követően – a dolgok jelenlegi állása szerint – sokunk esetében újabb évtizednyi fegyházbüntetések formájában. Esetemben – mintegy ráadásként – mindehhez még hozzájönne a büntetésem majdani kitöltésétől kezdődően számított 10 éves kiutasításom Magyarország területéről.
„A terrorizmus terrorizmus, teljesen mindegy, hogy a szélsőbal vagy a szélsőjobb ágyában fogant. Mindegy, hogy fentről, az állami szférából támad, vagy lentről, álarcos suhancok képében.”
Miért emlegettem fel mindezt? Mert súlyos igazságtalanságnak tartom, hogy egyfelől lényegében konszenzus alakul ki abban, hogy mind az állami, mind pedig az ez ellen fogant erőszak elítélendő és súlyosan büntetendő, de végül valahogy mégiscsak kizárólag az állami terrorral szembeni ellenállókon csattan az ostor. Nem is csak egyszerű ejnye-bejnye, hanem évtizedes meghurcoltatást követően – a dolgok jelenlegi állása szerint – sokunk esetében újabb évtizednyi fegyházbüntetések formájában. Esetemben – mintegy ráadásként – mindehhez még hozzájönne a büntetésem majdani kitöltésétől kezdődően számított 10 éves kiutasításom Magyarország területéről.
A 8 éve tartó meghurcoltatásunk során többen közülünk – különböző időközökben – mintegy 3 év körüli időt töltöttünk előzetes letartóztatásban, anélkül, hogy a bűnösségünk hitelt érdemlően (jogerősen) bizonyítást nyert volna. Engem például legutóbb (2016. október 27-én) lényegében indokolás nélkül, a döntéshozó bíróság mulasztásos tévedéséből kifolyólag (az 5 évvel korábbi lakhelyemen kíséreltek meg házi őrizetbe helyezni és miután ez nem sikerült, mert az engedélyükkel (!!!) időközben a Pest megyei Százhalombattáról a Nógrád megyei Herencsénybe költöztem, úgy döntöttek, hogy akkor vonuljak csak szépen én is előzetesbe és kiadták ellenem az elfogatóparancsot) zártak újabb 3 hónapra a rácsok mögé anélkül, hogy az előző szabadulásom óta (2011. szeptember 30.) eltelt 6 év (!!!) alatt bármilyen bűncselekményt elkövettem volna.
(Egyébként is büntetlen előéletű vagyok, ez a koncepciós eljárás az egyetlen, amelyben érintett vagyok.)
Tehát ami engem illet, jelenleg a következőképpen áll a Gyurcsány kormány által megálmodott és a Fidesz-KDNP módra kivitelezett „elszámoltatásom”: 8. éve és 4. hónapja tartó ( és még ki tudja, hogy hol a vége) büntetőeljárás keretében megvalósított állandó létbizonytalanságban és fenyegetettségben tartás + 7 év 10 hónap első fokon kiszabott fegyházbüntetés (amiből 2 év 10 hónapot már előzetes letartóztatás keretében leültem, így ebből még 5 teljes évet kellene letöltenem) + 10 év kiutasítás Magyarország területéről = 23 év 4 hónap.
A büntető államhatalmat képviselő ügyészségnek azonban ez még mindig nem elég. Érdekes azonban, hogy csak velünk, egyszerű közemberekkel szemben ilyen könyörtelenek és kitartóak, a nagyérdemű magasságosok számonkérésében már közel sem ennyire vakbuzgók, gondoljunk csak arra, hogy a Balsai-jelentés kifejezett ez irányú megállapítása ellenére, meg sem próbálták vizsgálni a 2010. előtti kormányzat képviselői és karhatalmistái esetleges terrorcselekményekben való érintettségüket.
Véleményem szerint a fentiek miatt a Fidesz-KDNP kormány felelőssége teljesen egyértelmű. Az Országgyűlésnek lenne eszköze számon kérni az ügyészségen mind a mulasztást, mind pedig a túlbuzgóságot és az ebből fakadó égbekiáltó társadalmi igazságtalansággal igenis foglalkozniuk kellene!
A másik fejlemény a Budaházy-ügyben, hogy az időközben kijelölt másodfokú bírói tanács a Büntetőeljárási törvény közelmúltbeli módosításának vélt alkotmányellenessége miatt alkotmánybírósági állásfoglalást kezdeményezett és ennek elkészültéig felfüggesztette a velünk szemben folytatott büntetőeljárást. Sajnálatos módon ez nem jár együtt a kényszerintézkedések „automatikus” megszüntetésével, de erre az új körülményre való hivatkozással valamennyien kezdeményezni fogjuk, hogy – ha már a kanosszajárásunk befejeződése ismét a végeláthatatlan messzeségbe vész – legalább szabadlábon (és ne az életünket nagymértékben ellehetetlenítő házi őrizet, illetve lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt) várhassuk az ügy végkimenetelét.
Tehát ami engem illet, jelenleg a következőképpen áll a Gyurcsány kormány által megálmodott és a Fidesz-KDNP módra kivitelezett „elszámoltatásom”: 8. éve és 4. hónapja tartó ( és még ki tudja, hogy hol a vége) büntetőeljárás keretében megvalósított állandó létbizonytalanságban és fenyegetettségben tartás + 7 év 10 hónap első fokon kiszabott fegyházbüntetés (amiből 2 év 10 hónapot már előzetes letartóztatás keretében leültem, így ebből még 5 teljes évet kellene letöltenem) + 10 év kiutasítás Magyarország területéről = 23 év 4 hónap.
A büntető államhatalmat képviselő ügyészségnek azonban ez még mindig nem elég. Érdekes azonban, hogy csak velünk, egyszerű közemberekkel szemben ilyen könyörtelenek és kitartóak, a nagyérdemű magasságosok számonkérésében már közel sem ennyire vakbuzgók, gondoljunk csak arra, hogy a Balsai-jelentés kifejezett ez irányú megállapítása ellenére, meg sem próbálták vizsgálni a 2010. előtti kormányzat képviselői és karhatalmistái esetleges terrorcselekményekben való érintettségüket.
Véleményem szerint a fentiek miatt a Fidesz-KDNP kormány felelőssége teljesen egyértelmű. Az Országgyűlésnek lenne eszköze számon kérni az ügyészségen mind a mulasztást, mind pedig a túlbuzgóságot és az ebből fakadó égbekiáltó társadalmi igazságtalansággal igenis foglalkozniuk kellene!
A másik fejlemény a Budaházy-ügyben, hogy az időközben kijelölt másodfokú bírói tanács a Büntetőeljárási törvény közelmúltbeli módosításának vélt alkotmányellenessége miatt alkotmánybírósági állásfoglalást kezdeményezett és ennek elkészültéig felfüggesztette a velünk szemben folytatott büntetőeljárást. Sajnálatos módon ez nem jár együtt a kényszerintézkedések „automatikus” megszüntetésével, de erre az új körülményre való hivatkozással valamennyien kezdeményezni fogjuk, hogy – ha már a kanosszajárásunk befejeződése ismét a végeláthatatlan messzeségbe vész – legalább szabadlábon (és ne az életünket nagymértékben ellehetetlenítő házi őrizet, illetve lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt) várhassuk az ügy végkimenetelét.
Említésre méltó, hogy a másodfokú tanács szerint éppen az alábbi alkotmányos követelmény nem teljesülése miatt fordult az Alkotmánybíróságoz és függesztette fel az eljárást:
„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.” (Alaptörvény, XXVIII. cikk (1) bekezdés)
Groteszk módon éppen emiatt – az állásfoglalás igénylésével együtt járó felfüggesztésből kifolyólag – még kevésbé lesz "ésszerű határidőn belül" elbírálva az ellenünk emelt vád. Adódik a kérdés, hogy ezen újabb időmúlás miatt kiket fog terhelni a felelősség, amennyiben bebizonyosodik, hogy az alkotmánybírósági megkeresésben támadott Be. módosítás valóban Alaptörvény-ellenes? Szerintem – ebben az esetben is – a kormányt, illetve az Országgyűlést.
Véleményem szerint a 2010-es választásokat követően széleskörű társadalmi igény volt arra vonatkozóan, hogy az előző kormányzat gaztetteinek felelősei elszámoltatásra kerüljenek, továbbá a 2006-os események áldozatai, akik döntően az előző kormányzattal szembeni fellépésük folytán kerültek áldozati szerepkörbe, jóvátételben legyenek részesítve. Erre vonatkozóan a választásokat megelőzően a Fidesz-KDNP ígéretet is tett.
Azt gondolom, hogy – immár második kormányzati ciklusuk vége felé közeledve – kellő alappal kifogásolható, hogy ezeket a feladatokat nem megfelelően oldották meg. Adósok maradtak ezeknek az ügyeknek a megnyugtató rendezésével. Szerintem még maga a kormány sem érzi úgy, hogy e téren van mire büszkének lennie. A Sukoró-ügy közelmúltbeli jogerős befejezését követően igyekeztek ugyan ebben a "Na ugye!" szerepben tetszelegni, de – túl azon, hogy Császy úr közlései alapján, azt az ügyet sem tudta a magyar igazságszolgáltatás kifogásolhatatlan szakmai színvonalon végigvinni – az emberekben összességében és – Gyurcsány vád alá helyezésének elmaradása miatt – ebben a konkrét ügyben is a hiányérzet kerekedik felül, s alighanem azt kérdezik magukban a kormánytól: "Elszámoltatás és igazságtétel terén tényleg csak ennyire voltatok képesek?"
Reményeim szerint a kérdés még nyitott, hiszen a Budaházy-ügyben folyamatban lévő önkormányzati és civil amnesztia kezdeményezés kormányzat általi felvállalásával és teljesítésével még számottevően szépíthető az eredmény.
Adja az Isten, hogy így legyen!
Végezetül, de nem utolsó sorban – a vádlottársaim nevében is – szeretnék hálás köszönetet mondani mindenkinek, aki anyagi-, vagy egyéb jellegű támogatásával segít átvészelni ezt a kétségkívül nehéz időszakát életünknek!
Isten fizesse jóságukat és segítségüket!
Nemzettestvéri üdvözlettel:
Szász Endre István
<endre@liszko.hu>
