2019/03/01

Összefoglaló a Hunnia-ügy 2019. február 28-ai tárgyalási napjáról

Ezen a tárgyalási napon Csintalan Sándor 2007. december 11-ei megverése volt a téma.

Csintalan Sándor az ügy első bírósági eljárása során a Fővárosi Törvényszéken.


Csintalan 9 órára volt beidézve ezen a napon, de nem jelent meg a bíróságon és ki se mentette magát a bírónál előre. Viszont kb. a tárgyalás kezdése körüli időben bejelentkezett élőben Facebook-videón egy kórházból, ahol valamilyen térdműtét miatt fekszik.
Így aztán mindenki feleslegesen jött be 9 órára, és várni kellett, míg a 11 órára megidézett tanúk megjelentek.
Budaházy György ezen idő alatt röviden értékelte a helyzetet a Vadhajtások kamerája előtt.

A 11 órára megérkező két hölgy annak idején látott az utcán néhány fiatalembert a Csintalan megverése körüli időpontban, akik előbb egy csoportban beszélgettek az utca túloldalán, majd később sietve távoztak a Csintalanék házával ellenkező irányba.
Mivel az ügyészség feltételezése szerint, ezek az emberek lehettek az elkövetők, ezért voltak a szemtanúk megidézve.

A tanúk vallomásaikban a fiatalemberek testmagasságáról tudtak érdemben nyilatkozni, amely nyilatkozatok kizárták, hogy az ügy vádlottjai lehettek volna azok a személyek.
Arról nem is beszélve, hogy az sem bizonyított kétséget kizáróan, hogy akiket a hölgyek láttak, azok azonosak voltak Csintalan helybenhagyóival.

Megjegyzendő még, hogy a tárgyalás napjának délutánján Csintalan Sándor megint élő videóval jelentkezett a Facebook oldalán, amiben arra ugyan nem tért ki, hogy neki aznap meg kellett volna jelennie a bíróságon, de az ügyre utalva azt állította, hogy "a Magyarok Nyilai szétverték a térdét, azóta ennek az örökségét hordja", és ezért kell neki a térdprotézis, amivel kapcsolatban most műtétje volt.

Hogy kik verték meg Csintalan Sándort, azt nem tudjuk, de a nyomozati anyagban viszont Csintalan akkori sérüléseivel kapcsolatban több orvosi jelentés is szerepel.
A kórházi orvos szerint: "a sérülések gyógytartama nyolc napon belüli".
A kórházi zárójelentés szerint: "A comb zúzódása, a lábszár egyéb részeinek zúzódása szövődménymentes gyógyulás esetén előreláthatólag 8 napon belüli."
Végül a nyomozók kerítettek egy orvosszakértőt, aki napokkal a verés után megvizsgálta Csintalan zúzódásait, majd azt írta, hogy: "a bal térd zúzódásai 8 napon belül gyógyuló jellegűnek minősítendők. A jobb könyök, alkar, csukló és kézhát, valamint a jobb comb és térd tájék vérbeszűrődéses jellegű lágyrész zúzódásai büntetőjogi szempontból 8 napon túl gyógyuló jellegűnek minősítendő, a tényleges gyógytartam kb. 4 hétben határozandó meg."
Ezek alapján azért Csintalan Sándor kijelentése finoman szólva is túlzónak tűnik.

A per folytatódik májusban.
Amint kiderül majd a pontos menetrend, természetesen tájékoztatni fogjuk az érdeklődőket.


Március 9-én lesz a másodfokú döntés a Hunnia-ügyben

2023. március 9-én fog másodfokú határozatot hozni a Fővárosi Ítélőtábla a Hunnia-ügyben.