A IV. rendű vádlott esete
Már az Alaptörvényben biztosított jogainkat sem tartja
tiszteletben a bíróság?
IV. r. vádlott doktori
tanulmányait szerette volna befejezni, amihez a Fővárosi Ítélőtábla az ügyészség
egyetértésével hozzájárult. A vádlott két hónapon keresztül élt is ezzel a lehetőségével.
A doktori képzés befejező szakasza azonban kutatómunka végzéséről is szól,
amihez néhány meghatározott időpontban kellett volna egy, a vádlott lakhelyétől
alig 25 km távolságban elhelyezkedő intézményt is látogatnia, amire az
Ítélőtábla arra hivatkozva nem adott engedélyt, hogy a kutatómunka doktori
képzéssel való összefüggése nem kellőképpen alátámasztott a rendelkezésükre
álló iratanyagból. A vádlott és védője emiatt fellebbeztek a Kúriára, mellékelve
a szükséges iratokat.
Ekkor történt egy érthetetlen, súlyosan etikátlan és alkotmányjogi
aggályokat is felvető fejlemény. Az ügyészség váratlanul megváltoztatta a
korábbi álláspontot, és nemhogy a kutatómunkát, hanem még a képzésen való
részvételt sem támogatta. A Kúria
pedig mindenféle méltányossági indokot
és Alaptörvényben [X. cikk (1)] biztosított jogot figyelmen kívül hagyva
megtiltotta, hogy a vádlott folytathassa a doktori képzést. A Molnár Gábor Miklós vezette tanács szerint:
"A Kúria értékelésében a
tanulmányok folytatása és a kutatás végzése iránti igény a házi őrizet
jogintézményétől egyaránt idegen, s így egyaránt elfogadhatatlan."
Laikusok számára is közismert, hogy még fegyencek is folytathatnak
tanulmányokat. Miért is lenne ez idegen a házi őrizet intézményétől, mikor
alapvetően társadalmi érdek is, hogy a büntetőeljárások elszenvedői ezáltal később
könnyebben visszailleszkedhessenek a társadalomba.
A vádlott doktori tanulmányainak befejezését ellehetetlenítő,
és a befizetett tandíj miatt anyagi
kárt is okozó rosszindulatú döntés
rámutat arra, hogy az igazságszolgáltatás milyen mértékben az éppen eljáró
ügyész és bíró szubjektív, elfogult döntéseitől függ, ahelyett, hogy a
tényekből és a jogszabályokból levont objektív döntések határoznák meg.A V. rendű vádlott esete
Az V. rendű vádlott házi őrizetének enyhítésére, lakhelyelhagyási tilalom elrendelésére adott be indítványt és vállalta, hogy a nyomkövető eszközt hajlandó továbbra is viselni. Beadványát a Fővárosi Ítélőtábla elutasította azzal a rövid indoklással, hogy nem merült fel új körülmény a legutóbbi végzés óta.
Egyrészt ez az állítás valótlan, hiszen már a beadvány legelső pontja épp egy új körülményre hivatkozik. Talán el sem olvasták a beadványt, csak reflexből elutasították? Másrészt aggályos is, mert nem csak az új körülményeket kell vizsgálni, hanem például az eddig is fennálló, de még nem vizsgált körülményeket is, melyek bőven voltak a beadványban. Konkrétan meg kellett volna vizsgálniuk a beadvány összes indokát, hogy elegendőek-e az ügyészség egyetlen indokával, a szökés veszélyével szemben és úgy kellett volna dönteniük, de ez nem történt meg, így a tisztességes eljáráshoz való jogával nem élhetett. A vádlott fellebbezett a döntés ellen.
A történet érdekessége, hogy a Fővárosi
Ítélőtábla engedélyezett az V. rendű vádlottnak hétfő/szerda/pénteki
napokon napi két óra kimenőt a város egész területére, amit a Kúria
jóváhagyott. Ezért a szökés veszélyére hivatkozva – ez az ügyészség
egyetlen indoka - fenntartani a házi őrizetet, erősen megkérdőjelezhető.
Ha kimenők alkalmával nem áll fenn a szökés veszélye, vagy fennáll, de a
nyomkövető eszköz ellensúlyozza azt, akkor a lakhelyelhagyási tilalom
alatt sem állna fenn, vagy ha igen, akkor szintén ellensúlyozná a
nyomkövető eszköz, melynek további viselését enyhítés esetére is vállalta a beadványban az V. rendű
vádlott.
A Kúria végzése szerint: „A jelen ügyben az ítélőtábla a házi őrizet részleges feloldásával az V. rendű terhelt számára biztosította az életvitel minimális feltételeit.”
A Fővárosi Ítélőtábla és a Kúria figyelmen kívül hagyja folyamatosan, minden házi őrizetben lévő vádlottnál az Alaptörvény XII. cikk (1) (2) bekezdésében biztosított munka, foglalkozás szabad megválasztásához, vállalkozáshoz való jogot, így a vádlottak nem tudnak dolgozni, munkát vállalni, holott a rabok is dolgozhatnak a letöltendő szabadságvesztés alatt.
A IV. és V. rendű vádlott esetében is 2017 júliusában lett beadva az indítvány, és csak 2017 októberében döntött a Kúria. Általánosságban kijelenthető, a Fővárosi Ítélőtábla nem törődik a kényszerintézkedés alatt álló személyeket megillető soronkívüliséggel és a fellebbezéseket nem küldik tovább a Kúriára, amikor lehetőség van rá, hanem hosszú időn keresztül visszatartják
A XI. rendű vádlott esete
A XI. rendű vádlott családos ember, feleséggel, két gyerekkel, hiteltörlesztéssel. A szóbeli ítélet után lakhelyelhagyási tilalom alá került egy tízezer fős kisvárosban, ahol családjával lakik. Mivel szerencsére a településen is dolgozott, ezért a lakhelyelhagyási tilalom alatt is folytatni tudta a családfenntartói tevékenységét.
A 2016. október 27-ei másodfokú szigorítás idején (amikor Budaházyt és hat másik vádlottat előzetesbe vágták), annak ellenére, hogy ő is betartotta a lakhelyelhagyási tilalom minden szabályát, mégis háziőrizetbe került, amiből a mai napig nem hajlandók engedni a bíróságok. Így az elmúlt egy év folyamán dolgozni nem tudott, családjával teljesen elszegényedett, már TB-je sincs, hogy orvosi ellátást vehessen igénybe, tőlük messze élő beteg édesanyját a házi őrizetének elrendelése óta nem látta. Ezért persze folyamatosan próbálkozik helyzetükön könnyítendő indítványokat beadásával.
2017. január 10-ei indítványa a kényszerintézkedés részleges feloldására irányult, munka végzés céljából, mivel a család havi jövedelme nem haladta meg a 170. 000 forintot, ami 4 személyre (ebből 2 kiskorú) leosztva kb. 40.000 Ft/fő. Plusz ehhez jön még egy személyi hitel és egy lakáshitel havi törlesztése. A munkáltatója nem függesztette fel a munkaviszonyát, jelenleg fizetés nélküli szabadságon van, tehát bármikor visszamehetne dolgozni. Mindezeket munkáltatói és banki igazolásokkal támasztotta alá. Ekkor járt le a személyi igazolványa és a jogosítványa is szinte egyszerre, amik helyett újakat kellene csináltatnia. Ezeket is beleírta az indítványba és a másolatokat csatolta.
Ezen indokok lényegében megfelelnek a Be.-ben szabályozott a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítására szolgáló céllal, egyrészt a vádlott saját, másrészt a családja vonatkozásában. A bírói gyakorlat szerint engedélyezhető a házi őrizetnek a munkába járás érdekében történő feloldása, melynek szigorú ellenőrzését megfelelően biztosítja a lábra szerelt nyomkövető eszköz.
Ezt szabálytalanul – a Fővárosi Törvényszék helyett – a Fővárosi Ítélőtábla bírálta- és utasította el elsőfokon annyival, hogy a vádlott szempontjai szerintük nem tartoznak bele a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása kategóriába. Majd a Kúria is helyben hagyta ugyanezzel.
A 2017. április 19-én, közel a féléves felülvizsgálattal egy időben benyújtott újabb enyhítési kérelmet a Fővárosi Törvényszék megint nem bírálta el, hanem azt felküldte ismét a Fővárosi Ítélőtáblára, ahonnét két hónap múlva – miután a védő elkezdett érdeklődni a elbírálás elhúzódásának oka után – kaptak egy elutasító végzést.
2017. július végén felfüggesztették az eljárást. Erre hivatkozva szeptember 5-én – már több mint 10 hónap háziőrizetben töltött idő után – újabb enyhítési kérelmet adott be, mondván, hogy „a Be. 129. §. (1), (2) bek. alapján a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés megszűnik, annak fönt tartására a felfüggesztett eljárásban nincsen törvényes lehetőség. A törvény szövege szerint: «A terhelt előzetes letartóztatásának szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott eljárásban, és akkor van helye, ha….» A fentieket a bírói gyakorlat is ennek megfelelően alkalmazza. Az előzetes letartóztatás törvényi szabályozásánál idézett mondatot az eljárási törvény szövege a háziőrizet és a lakhelyelhagyási tilalom meghatározásánál nem ismétli el, de egyértelmű, hogy azok alkalmazásának is ugyanazon törvényi alapfeltételek mellett van helye.”
Ebbe az indítványában az indokolatlan késlekedéseket és a szakmaiatlan elbírálásokat is nehezményezte.
„A védői indítvány megalapozatlan” jött a válasz az Ítélőtáblától, érdemben semmire sem reagálva.
A Kúria végzése szerint: „A jelen ügyben az ítélőtábla a házi őrizet részleges feloldásával az V. rendű terhelt számára biztosította az életvitel minimális feltételeit.”
A Fővárosi Ítélőtábla és a Kúria figyelmen kívül hagyja folyamatosan, minden házi őrizetben lévő vádlottnál az Alaptörvény XII. cikk (1) (2) bekezdésében biztosított munka, foglalkozás szabad megválasztásához, vállalkozáshoz való jogot, így a vádlottak nem tudnak dolgozni, munkát vállalni, holott a rabok is dolgozhatnak a letöltendő szabadságvesztés alatt.
A IV. és V. rendű vádlott esetében is 2017 júliusában lett beadva az indítvány, és csak 2017 októberében döntött a Kúria. Általánosságban kijelenthető, a Fővárosi Ítélőtábla nem törődik a kényszerintézkedés alatt álló személyeket megillető soronkívüliséggel és a fellebbezéseket nem küldik tovább a Kúriára, amikor lehetőség van rá, hanem hosszú időn keresztül visszatartják
A XI. rendű vádlott esete
A XI. rendű vádlott családos ember, feleséggel, két gyerekkel, hiteltörlesztéssel. A szóbeli ítélet után lakhelyelhagyási tilalom alá került egy tízezer fős kisvárosban, ahol családjával lakik. Mivel szerencsére a településen is dolgozott, ezért a lakhelyelhagyási tilalom alatt is folytatni tudta a családfenntartói tevékenységét.
A 2016. október 27-ei másodfokú szigorítás idején (amikor Budaházyt és hat másik vádlottat előzetesbe vágták), annak ellenére, hogy ő is betartotta a lakhelyelhagyási tilalom minden szabályát, mégis háziőrizetbe került, amiből a mai napig nem hajlandók engedni a bíróságok. Így az elmúlt egy év folyamán dolgozni nem tudott, családjával teljesen elszegényedett, már TB-je sincs, hogy orvosi ellátást vehessen igénybe, tőlük messze élő beteg édesanyját a házi őrizetének elrendelése óta nem látta. Ezért persze folyamatosan próbálkozik helyzetükön könnyítendő indítványokat beadásával.
2017. január 10-ei indítványa a kényszerintézkedés részleges feloldására irányult, munka végzés céljából, mivel a család havi jövedelme nem haladta meg a 170. 000 forintot, ami 4 személyre (ebből 2 kiskorú) leosztva kb. 40.000 Ft/fő. Plusz ehhez jön még egy személyi hitel és egy lakáshitel havi törlesztése. A munkáltatója nem függesztette fel a munkaviszonyát, jelenleg fizetés nélküli szabadságon van, tehát bármikor visszamehetne dolgozni. Mindezeket munkáltatói és banki igazolásokkal támasztotta alá. Ekkor járt le a személyi igazolványa és a jogosítványa is szinte egyszerre, amik helyett újakat kellene csináltatnia. Ezeket is beleírta az indítványba és a másolatokat csatolta.
Ezen indokok lényegében megfelelnek a Be.-ben szabályozott a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítására szolgáló céllal, egyrészt a vádlott saját, másrészt a családja vonatkozásában. A bírói gyakorlat szerint engedélyezhető a házi őrizetnek a munkába járás érdekében történő feloldása, melynek szigorú ellenőrzését megfelelően biztosítja a lábra szerelt nyomkövető eszköz.
Ezt szabálytalanul – a Fővárosi Törvényszék helyett – a Fővárosi Ítélőtábla bírálta- és utasította el elsőfokon annyival, hogy a vádlott szempontjai szerintük nem tartoznak bele a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása kategóriába. Majd a Kúria is helyben hagyta ugyanezzel.
A 2017. április 19-én, közel a féléves felülvizsgálattal egy időben benyújtott újabb enyhítési kérelmet a Fővárosi Törvényszék megint nem bírálta el, hanem azt felküldte ismét a Fővárosi Ítélőtáblára, ahonnét két hónap múlva – miután a védő elkezdett érdeklődni a elbírálás elhúzódásának oka után – kaptak egy elutasító végzést.
2017. július végén felfüggesztették az eljárást. Erre hivatkozva szeptember 5-én – már több mint 10 hónap háziőrizetben töltött idő után – újabb enyhítési kérelmet adott be, mondván, hogy „a Be. 129. §. (1), (2) bek. alapján a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés megszűnik, annak fönt tartására a felfüggesztett eljárásban nincsen törvényes lehetőség. A törvény szövege szerint: «A terhelt előzetes letartóztatásának szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott eljárásban, és akkor van helye, ha….» A fentieket a bírói gyakorlat is ennek megfelelően alkalmazza. Az előzetes letartóztatás törvényi szabályozásánál idézett mondatot az eljárási törvény szövege a háziőrizet és a lakhelyelhagyási tilalom meghatározásánál nem ismétli el, de egyértelmű, hogy azok alkalmazásának is ugyanazon törvényi alapfeltételek mellett van helye.”
Ebbe az indítványában az indokolatlan késlekedéseket és a szakmaiatlan elbírálásokat is nehezményezte.
„A védői indítvány megalapozatlan” jött a válasz az Ítélőtáblától, érdemben semmire sem reagálva.
