2017/01/03

A szintén előzetes letartóztatásban lévő Tián Csaba, VIII. rendű vádlott üzenete a börtönből


„Értékeljetek minden szépet, amint az út szélén nyíló virágot láttok, amint a nap megsimogat Benneteket, amint jól-rosszul, de vagytok egymásnak, ezt mind a Teremtő adja!
A célokat, vágyakat magatok alkotjátok, tűzitek ki, majd erővel, munkával el akarjátok érni, közben pedig elmentek minden fontos mellett!
Éljetek az egyszerű, mégis fontos jóval, szeretettel, képzeljétek el, hogy milyen lenne, hogyha egyik pillanatról nem lenne.
A szívetek, lelketek egy darabja szakad meg!
Ragaszkodjatok Isten adta széphez, jóhoz, a többi csak hiúság! Ezzel lesztek mindennél erősebbek, így lesztek majd olyan nagymamák, nagypapák, akiket szeretet és rengeteg unoka, egy teljes élet emléke, tiszta jövő vesz körbe!
Higgyetek a Fény eljövetelében, az örömhírben, és a szeretet erejében!
Öreg Isten áldása rátok, ránk, minden magyar emberre!”

Március 9-én lesz a másodfokú döntés a Hunnia-ügyben

2023. március 9-én fog másodfokú határozatot hozni a Fővárosi Ítélőtábla a Hunnia-ügyben.