2017/01/17

Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Miniszterelnöki válasz a Budaházyék közkegyelmét célzó nemzeti jogvédő javaslatra

- egyre több önkormányzat az amnesztia mellett

Még tavaly decemberben intéztem levelet Orbán Viktor miniszterelnökhöz a koncepciósan első fokon 125 évre elítélt Hunnia Csoport (Budaházy György és 16 társa) érdekében is elfogadandó közkegyelmi törvény ügyében. Személyes egyeztetést is kezdeményeztem. Egyúttal megküldtem a kormányfőnek a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2006 őszi rendőrterror áldozataiért és az igazságtételért folytatott máig tartó jogi küzdelmeit összefoglaló „Jelentés a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2006. őszi rendőrterrorral és megtorlásokkal összefüggő jogvédő küzdelmeiről a 10. évfordulón” c. kötetünket.

A levélben azt írtam többek között, hogy "a 2002 és 2010 közötti 8 évben politikai ellenállást tanúsítók hátrányos következmények alóli mentesítése jogos elvárása azoknak, akik a magyar szabadságért kiálltak és ezért meghurcolták őket, de egyúttal megkerülhetetlen erkölcsi és politikai kötelessége az Ön által vezetett kormányerőknek. 2006 véres őszének bekövetkezett 10. évfordulója kiváló alkalom a javasolt tartalmú közkegyelmi törvény hatályba léptetésére!"

A miniszterelnök - titkárságvezetője útján jegyzett - most kézhez vett levelében megköszönte a megkeresést és azt jelezte, hogy kezdeményezésemet továbbította dr. Trócsányi László, igazságügyi-miniszter részére, így a választ tőle kapom meg. Érdeklődéssel várom a mielőbbi pozitív választ. Közben pedig már az Országgyűlés előtt van a saját javaslatomon alapuló közkegyelmi törvényjavaslat, amely remélem mielőbb tárgysorozatba és elfogadásra kerül.

Mindehhez közelebb vihet az a biztató körülmény, hogy közben sorra állnak ki önkormányzatok Budaházyék közkegyelme mellett.

Ma a Magyar Nemzet c. napilap számolt be arról, hogy két, fideszes többségű önkormányzat csatlakozott Kerepes Város Önkormányzatához, amely Budaházy Györgyék melletti közkegyelmi kezdeményezést fogadott el tavaly novemberben A hírt már Budaházy György közzétette, de most egy országos napilap is tudósított róla.

Sátoraljaújhely önkormányzata 280/2016. sz. határozatban kérte fel Áder János államfőt és Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az Országgyűlés közkegyelemben részesítse azokat, akik ellen a 2006 és 2010 közötti, „politikai ellenállásként értékelhető cselekmények miatt" indult büntetőeljárás. A képviselő-testület ezzel Kerepes és Kunszentmiklós mellé csatlakozott.

A települések javaslatai mindenekelőtt Budaházy György és társai büntetlenségét célozzák. Sátoraljaújhely az említett közjogi méltóságok mellett Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára közreműködését kéri.

Budaházy György testvére, Budaházy Edda a lapnak helyesen úgy fogalmazott, „nincs legitimebb kiállás, mint a közvetlenül választott képviselőké", ezért reméli, a parlamentben ülő honatyák meghallják ezen, többségében kormánypárti városatyák hangját. Hozzátette, mindez azt is jelzi, hogy a jobboldalon pártokon felül álló ügyről van szó. Úgy tudja, további településeken is készülnek arra helyi képviselők, hogy hasonló döntést kezdeményezzenek.

Így tovább magyar önkormányzatok!

A 2002-2010 közötti időszak utáni igazságtétel fontos eleme lenne ez a közkegyelem - kommentáltam a hírt a lapnak. És ez valóban így van: rendezni kell ezt a múltbeli adósságot, véget kell vetni ennek a szégyenletes rémálomnak: Budaházyék és szeretteik annyi év hányattatásai után élhessenek végre szabadon. Budaházy és hét társa ismét előzetesben várja a ki tudja mikor és milyen tartalommal megszülető másodfokú döntést. Most félre kell tenni minden más szempontot, ezt kívánja a tisztesség és az emberiesség. Nem lehet tisztességes egy olyan rendszer, amely ezt így hagyja.

És a közelgő másodfokú ítéletben drákói büntetést kell mérni Gergényiékre, akik a 2006 őszi valódi terrorcselekményekért felelősek! Ha megúsznák mégis, akkor ellenük, az akkori politikai és rendőri vezetők ellen kell terrorcselekmény miatt vádat emelni, ahogy azt már évek óta követeljük.

Szabadságot Budaházy Györgynek és a politikai foglyoknak!

Budapest, 2017. január 17.

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

www.gaudinagytamas.hu

Március 9-én lesz a másodfokú döntés a Hunnia-ügyben

2023. március 9-én fog másodfokú határozatot hozni a Fővárosi Ítélőtábla a Hunnia-ügyben.