2019/05/17

Összefoglaló a Hunnia-ügy 2019. május 16-ai tárgyalási napjáról


Budaházy György felesége
 
Ezen a napon is tovább folytatódott a védelem tanúinak meghallgatása.


Reggel Budaházy György felesége  jelent meg a bíróság előtt.
A bíró megkérte a tanút, hogy jellemezze, milyen ember a férje. Budaházy Berni elmondta, hogy férje családszerető, az emberekkel partnerként bánik, nem parancsolgatós típus. Nem maradozott ki soha éjszakára vagy járkált el hétvégéken másokkal.
Ő is cáfolta a vádlottakra terhelő vallomásokat tévő gyanúsítottból tanúvá átvedlett Soós Tibor bizonyos állításait. Többek közt azt is elmesélte, hogy egyszer véletlenül találkozott vele 2010-ben, amikor is Soós elnézést kért tőle és szabadkozott, hogy a nyomozóhatóság kizsarolta belőle, hogy a férjére valljon.


A következő tanú a 2014-ben az alapeljárás során is meghallgatott azon fiatalember lett volna, aki teljesen más személyeket nevezett meg a Magyarok Nyilai tagjaiként, mint akik ma a vádlottak padján ülnek.
Ez a tanú a szabályos idézés ellenére nem jelent meg a bíróság előtt. Végül a felek jóváhagyásával a bíró úgy döntött, hogy felolvasás útján teszi a bizonyítás részévé a régi vallomásait.
A fiatalember 2008 februárjában az addig történt Magyarok Nyilai akciók - úgy mint Csintalan Sándor megverése, Kóka villájának molotovozása vagy pl. a dunaújvárosi Dér Zsuzsa MSZP-s országgyűlési képviselő ajtajában gyújtott tűz - kapcsán nevezett meg a jelenlegi vádlottaktól teljesen különböző elkövetőket és ezeket a vallomásait 2014-ben a bíróságon is megerősítette.


Délután a II. rendű vádlott egyik ismerőse tett vallomást. Ő is több vádbéli állítást cáfolt. Pl. hogy 2007 december 15-én a Kóka villa megtámadása előtt Budaházy György elküldte volna őt az akció résztvevői közül, mert "klumpás cipőben" volt. Általános derültséget keltett a tárgyalóteremben, mikor a tanú és a bíró együtt próbálták megfejteni, hogy milyen lehet ez a titokzatos lábbeli.
Mint ahogy a két nappal előbb meghallgatott Kemenár Zoltán, így ez a tanú is ott volt az első letartóztatásokat közvetlenül megelőző 2009 áprilisi vérmezei találkozón, de ő is megerősítette, hogy ellentétben a vádban szereplőkkel, robbantásos cselekmények megbeszéléséről ott nem volt szó


A hátralévő májusi tárgyalások során már nem lesznek tanúmeghallgatások, hanem a bíróság különböző nyomozati anyagokat fog felolvasás vagy lejátszás útján a bizonyítás részévé tenni.

Március 9-én lesz a másodfokú döntés a Hunnia-ügyben

2023. március 9-én fog másodfokú határozatot hozni a Fővárosi Ítélőtábla a Hunnia-ügyben.