2017/02/14

Budaházy György és két vádlott-társa újra otthon!

Mai napon, a Kúria döntése értelmében újra családja körében lehet Budaházy György és még két vádlott társa, akik tavaly október 27-én kerültek előzetes letartóztatásba, két hónappal az elsőfokú ítélet kihirdetése után.

Bár nem teljes a szabadság, hanem házi őrizetre enyhítették a kényszerintézkedést.  Fontos megemlíteni, hogy az eljárás sem szűnt meg. De ahogy megelőző cikkünkből is kiderült, az első fokú ítélet még mindig szövegezés alatt van, dacára annak, hogy a Törvényszék a törvényest meghaladó határidőt is adott erre. Az elsőfokú ítélet írásba foglalása nélkül természetesen a másodfokú eljárás sem indulhat meg. Ugyanakkor a mai döntés, bizakodásra adhat okot, hogy minden vádlott kikerülhet az indokolatlanul szigorú előzetes letartóztatásból és szabadabban várhatják a másodfokú eljárást és védekezhetnek a gyalázatos vádak ellen.

Immár felszabadultabban tudott nyilatkozatokat is adni. Az is kiderült, hogy az elektronikus nyomkövető felszerelése volt az oka annak, hogy nem "saját lábán" szabadult, hanem hazavitték a BV intézetből.



A Hír Tv otthon kérdezte Budaházy Györgyöt:



Az N1 TV hosszabb interjúja a szabadulás másnapján:

 

Március 9-én lesz a másodfokú döntés a Hunnia-ügyben

2023. március 9-én fog másodfokú határozatot hozni a Fővárosi Ítélőtábla a Hunnia-ügyben.